A hagymát felszeleteljük és margarinon/vajon megdinszteljük. Ezután hozzáadjuk a felszeletelt csirkét és a félbe vágott aszalt szilvát, sózzuk ízlés szerint. Amikor a húst megsült, felöntjük a borral. Pár perc után, hozzáadjuk a ... tovább
A lisztből és a vajból elveszünk egy keveset, majd a kevés liszttel az apróra vágott aszalt szilvát összeforgatjuk. Némi vajjal, kikenjük a sütőedényt és liszttel meghintjük. A héjas mandulát, liszt finomságúra daráljuk, ... tovább
A kockára vágott szalonnát süssük zsírjára, majd a pörcöt tegyük félre és a zsírt osszuk négy részre. Az első részen, pároljuk meg a, csíkokra vágott káposztát, a második részen a savanyúkáposztát. Közben sóval, borssal ... tovább
A lisztet a sóval, a sütőporral és a reszelt héjakkal összeszitáljuk. A lágy vajat a cukrokkal és a tojássárgájákkal habosra keverjük. A tojásfehérjéket a sóval habosra verjük. A lisztkeverékből, egy evőkanálnyival ... tovább
A csirkemelleket kifilézzük és lapjában bevágjuk, majd folpack alatt kiverjük. Négy alufólialapot olajjal vékonyan megkenünk, ráterítjük, hármasával, a sonkaszeleteket és beborítjuk a sóval, borssal meghintett csirkemellel. A ... tovább
Erős tűzön felhevítjük a finomra vágott szalonnát, majd átpirítjuk rajta a az apróra vágott hagymát, a kis kockára vágott húst és a finomra aprított zöldségeket. Egy órát pároljuk, mindig, csak kevés vizet adva hozzá. ... tovább
Az olajon süsasük át a kockára vágott bacont. A pörcöt szedjük ki. A sütőzsiradékon pirítsuk meg a kis kockára vágott, sózott pulykamellet. Adjuk a baconhoz. A visszamaraddt zsiradékba szórjuk a cukrot, a fahéjat, majd melegítsük ... tovább
A felhevített olajon zsírjára sütjük a felkockázott szalonnaféléket, majd a pörcöt kivesszük. A zsiradékon átsütjük a felkockázott csirkecombfiléket. A combcsontot és a bőrt liternyi vízben felfőzzük alaplének. A húst és a ... tovább
A beáztatott cserépedénybe terítjük a káposztát, majd rászórjuk a szilvát és a negyedelt almát. Beborítjuk a szeletelt kolbásszal és a sóval, borssal meghintett oldalassal. Hideg sütőbe tesszük és 150 fokra állítva a sütőt, 4 ... tovább
A néhány vágással felaprított káposztát a kisebbre szelt gyümölccsökkel, a finomra vágott hagymával, fokhagymával és a babérlevelekkel átforgatunk, majd jénaiba vagy egyéb sütőtepsibe terítünk. Rátesszük a sózott, borsozott ... tovább